Tenyésztő vagy Szaporító?

Az itt következő összehasonlítással azoknak szeretnénk segíteni, akik a közeljövőben kutyát szeretnének
vásárolni és fontos számukra, hogy
egészséges, jó idegrendszerű és szép kutyát vegyenek, aki élete
legfontosabb szakaszát (az első 8-10 hét) megfelelő körülmények között töltötte.

NEM SZÜKSÉGES, HOGY MINDEN EGYES PONTOT BIZONYÍTVA LÁSSUNK,
ezek csupán támpontok, amelyek alapján egy laikus is eldöntheti, hogy tenyésztővel vagy szaporítóval áll-e szemben:

Felelőségteljes tenyésztő   

Szaporító

Kiállításokra, kutyaiskolába, klubnapra és egyéb kutyás rendezvényre jár.

Nem jár sehová, kutyáit nem mutatja be kiállításokon, tenyésszemléken

Tagja kutyásszervezeteknek, fajtakluboknak

Nem tag sehol, legfeljebb a helyi szervezetben a MEOE tagság megszerzése érdekében

Kutyái minőségét bizonyítja a tenyésszemle, egyéb kiállítási és munka eredmények

Kutyái bár fajtatiszták, minőségük kétes, mert küllemi bírálatot nem mutatnak róla.

Kutyái hivatalos egészségügyi-szűrési eredményekkel rendelkeznek, amelyeket szívesen megmutat.

Kutyáit nem szűreti meg, illetve az eredményeket valami oknál fogva nem tudja megmutatni.

A kölykök származási lapján számos champion, képességvizsgás vagy munkavizsgás őst találunk. SOHA nem tenyészt törzskönyv nélkül.

A törzskönyvön eredményekkel ritkán találkozunk, esetleg a kicsiknek nincs is származási lapjuk

Támogatja a menhelyeket és a fajtamentést, mert tudja, hogy tevékenységével akaratlanul is szerepet játszhat a túlszaporodásban, ezért a kicsiknek a lehető legjobb gazdát próbálja kiválasztani.

Hisz abban, hogy mindig minden kölyköt el tud adni, s további sorsuk már nem érdekli

Jól ismeri az általa tenyésztett fajtát, annak minden előnyös és hátrányos tulajdonságáról nyíltan beszél látogatóinak. Tudja milyen egészséggel kapcsolatos problémák merülhetnek fel az adott fajtában.

Nem ismeri különösebben a fajtát sem és nincs tisztában azzal, hogy fajtán belül milyen genetikai problémákkal találkozthat

Jól ismeri a kiskutyái szüleit, rokonait és szívesen megmutatja élőben vagy fényképen, és beszél róluk, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkeznek.

A szülőkön kívül nem ismeri az ősöket, sokszor még a szülők nevét sem tudja. Nem tudja van nem is akarja megmutatni őket.

Kérésünkre referenciákat tud mutatni.

Referenciái nincsenek, hiszen azt sem jegyzi fel, hogy a tenyészetéböl származó kölykök hová kerülnek.

Felajánlja segítségét és bármikor szívesen ad tanácsot a hozzá forkulóknak.

Maximum egy viszlát telík tőle.

Rendszeresen érdeklődik a tőle származó kölykök hogylétéről.

A kölykök eladása után nem törődik a kicsik sorsával

Azért tenyészt, hogy egyre jobb és szebb kutyákat tenyésszen, ezzel javítva az állományt.

A tenyésztés számára pusztán anyagi forrás.

Nem túl sürün kínál eladásra kiskutyát, a minőség a fontos számára, nem pedig a mennyiség.

Folyamatosan kínál aladásra kölyköket, előfordul, hogy egyszerre több alomból is lehet választani. Kereskedőknek is termel.

Csak egészségügyi szűrésekkel rendelkező, jó idegrendszerű és küllemileg megfelelő kutyákat von be a tenyésztésbe. A szukáinak  2 éves koruk körül van először alomja, legalább egy tüzelést kihagy minden ellés után és maximum 4-5 születnek kölykei.

A tenyésztési feltételek nem egyeznek meg a
másik oldalon írottakkal

A fedezőkanok kiválasztása azok miősége alapján történik, így az akár az ország távoli részén vagy külföldön él. Időt, pénzt nem kívélve elviszi hozzá a szukáját. Saját kanját csak alkalmakkor használja saját szukáihoz.

Olcsó legyen, közel legyen vagy ha van saját kanja, akkor mindig azt használja.